Photo by KaLisa Veer on Unsplash

Ismered azt az állapotod, amikor bekattan, hogy le kell fogynod, saját vállalkozást kell indítanod, pilates oktatóvá kell válnod, százharminc százalékosra kell teljesítened egy projektet az irodában, és így tovább, és hirtelen képes leszel reggel ötkor felkelni, hogy legyen két extra órád azon dolgozni, amin éppen kell? Nincs megállás. Minden gondolatod e körül forog, csak erről tudsz beszélni, egy, a tárgytól eltérő honlapot nem akarsz megnyitni. 

Tökéletes csőlátás alakul ki a küldetés irányába, mintha ahhoz csak egy hosszú, sötét alagúton keresztül lehetne csak eljutni. A fókusz minden mást kiszorít.

Beszerzel mindent, amit kell, sőt sajnos még többet is. Új kulacs, jegyzetfüzet, öko-bió takarítószerek, tablet. Hiszen elszánt vagy és ezt komolyan fogod venni.

"MOST TÉNYLEG KOMOLYAN FOGOM VENNI." - ismételgeted, mintha ettől vennéd tényleg komolyan. Aztán egyszer csak... 

Történik "VALAMI"

Elutazol, lesérülsz, húzós időszak jön a munkában vagy egyszerűen csak elfáradsz. És eltelik úgy egy nap, egy hét, egy hónap - majd ahogy velem például a blog esetében - egy év, hogy nem foglalkozol azzal, amivel addig minden nap kellett, muszáj volt. Aztán valahogy eltelnek a napok...

És szépen lassan azt veszed észre, hogy már valami egészen más köti le a figyelmed. Már nem  blog, hanem a futás. Már nem a pilates hanem a minimalista lifestyle.

Sajnos nekem ez ismerős... Bekapcsolok, százhúsz százalékkal pörgök egy témán, aztán valahogy menet közben lekapcsolódom, és már nem foglalkozom vele, szépen lassan egyáltalán. Túl sokat akarok egyszerre és ez fellobbantja majd kioltja magát? Nincs elég kitartásom? Nem tudok hosszútávon egy dologra koncentrálni? Vagy egyszerűen csak egy "elkezdő típus" vagyok? Nem tudtam még eldönteni. 

Hogy utáltuk a sulit, az érettségit, aztán a vizsgaidőszakot. De ott bezzeg voltak mérföldkövek, amiket tényleg elértünk, hiszen leérettségiztünk, lediplomáztunk, végig csináltuk. És azóta?

Olyan jó lenne megint valamit tényleg végig csinálni és elballagni. Elbúcsúztatni a fáradt órákat, amiket azzal töltünk. Olyan jó lenne virágot és tortát kapni (pedig én nem is szeretem a virágokat), miközben mindenki azt ünnepeli, hogy megcsináltunk, befejeztünk valamit.

Nem pedig megelégedni azzal ahova eljutottunk és azt mondani, hogy végül is, már ez is eredmény. 

És akkor jöhetnék a naaagy motivációs mondásokkal, hogy minden reggel a tükörbe nézve, egész pontosan ötvenhárom és félszer ismételd el hangosan az alábbi idézetet:

Emlékszel arra, aki feladta? Nem. Ahogy senki más sem. 

De nem jövök. Nem hiszem, hogy ez fog segíteni.

Bár a fenti állapotokat sajnos jól ismerem, nálam mégis valami megváltozott. Minden előjel nélkül - még annyi jele sem volt, mint Marry Poppins érkezésének, még a szél sem fordul meg.

Amikor valami megváltozik.

2018 novemberét 5-ét írtunk. Hétfő volt.

És én eldöntöttem, hogy le adok pár kilót. Minimum tízet. A többit meglátjuk. Eldöntöttem, és ennyi. Nem csináltam nagy terveket. Nem vettem új kulacsot. 

Egyszerűen csak elkezdtem. Lesütöttem egy kiló csirkét, és pároltam öt napra elengedő rizst. Előhúztam a fehérjés vödrömet. Vettem egy havi bérletet a terembe és szembenéztem azzal, hogy eltűntek az előző évek eredményei, és újra neki kezdtem edzeni. És onnantól csináltam.

 Ma 2019 március 21-ét írunk. Csütörtök van.

Mára leadtam már majdnem tizenkét kilót. És érdekes módon nem égtem ki, mint máskor. Nem érzem úgy, hogy ne tudnám ezt bármeddig csinálni. Azt nem mondom, hogy a megvalósítás közben nem éltem meg magasságokat és mélységeket. Hiszen hol többet edzettem, hol kevesebbet, hol nulla százalék erőlködéssel tartottam az étrendet, hol nyavajogtam egy kicsit. 

De nincs e mögött az eredmény mögött semmi nagy titok. Talán csak annyi, hogy igyekeztem nem stresszelni magam. Nem vettem külön füzetet, hogy vision notes-okat csináljak arról, hogy fogok kinézni. Nem vettem határidőnaplót, hogy betervezzem, hogy ezen a napon mínusz két kilónál leszek, ezen a napon már mínusz hat kilónál. 

Azt mondtam magamnak, hogy csináld, amit tudsz, abból amid van, ahogy aznap a legjobban tudod.  Annyi a célod, hogy hozd ki az aktuális napodból a legjobbat!

Mert hiába kezdesz diétába, nem fogja azt mondani a Főnököd, hogy "Tudom, hogy szeretnél az új énedre koncentrálni, ezért ma csak ülj az asztalodnál, olvasgass étrendekről és edzéstervekről és tervezgesd a jövőbeni éned."

Ugyanúgy lesz, hogy otthon hagyod a kajád vagy az edzőcipőd. És ezeket meg kell majd oldanod, lazán, kreatívan. Nem rágörcsölve, kiborulva, hogy dugába dőlt az egész nap és a terv!

Mert az élet történik, és lesz majd, hogy nem jutsz ki a Margitszigetre, mert sok lesz a munkád és túl későn érsz haza, és akkor otthon kell alternatívát találnod arra, hogy valamit mégis csak mozogj.

A lényeg, hogy az aktuális napod és állapotod szerint kell majd a legjobbat kihoznod magadból. 

A cél az, hogy csináld. Ameddig csak tudod és lehet. Írd a blogot, menj edzeni, étkezz jól, tarts otthon rendet, vagy valósítsd meg önmagad bármilyen más módon. Ezeket hiába hívjuk például "szerelem-szabadidős projektnek" ezek nem projektek. Egy projektnek eleje és vége is van. Ezeknek, ha valóban fontosak a számodra, nem szabadna, hogy végük legyen.

Lefogyni nem lehet úgy, hogy lefogytál és úgy maradsz. Önmegvalósítani nem lehet két évig, és utána azt mondani, hogy akkor én kész vagyok, mostantól lesz időm HBO GO-t nézni.

Ahogy a rendet is fenn kell tartanod a lakásban, úgyhogy ezeket az elhatározásokat is fenn kell tartanod magadban, különben újra káosz lesz. 

Photo by Alisa Anton on Unsplash

Lesz olyan, hogy minden igyekezeted ellenére kekszet fogsz enni a sorozatod előtt ülve, de olyan is lesz, hogy nem szeded le reggeli után a tányérokat az asztalról - hiába írtad fel a rutin lapodra. Nem baj az élet ilyen. 

De a kihagyás ne legyen egyenlő a befejezéssel. Ne mondj le a tervedről azért, mert egy nap nem a tervek szerint történt.

 Egy nap nem egyenlő az életed összes napjával!

Ha kell tarts szünetet. Engedd el egy kicsit a figyelmed, hogy aztán újult erővel térhess vissza. 

De ne mond azt, hogy most már úgyis mindegy, mert megszakadt a lánc és kezdheted előröl az egészet, mert nem ezt írtad le a "mágikus terv füzetedbe". Dobd ki azt a hülye füzetet, ha túl nagy nyomást gyakorol rád. Mert az a füzet nem él veled együtt, az a füzet egy fix, rögzített állapotot mutat, amikor Te eldöntötted, hogy a jövőbeni éned - akinek olyan fene könnyű feladatokat osztogatni, mintha nem is saját magunkról lenne szó - mit fog csinálni, és nem számoltál azzal, hogy esetleg ő fáradt, éhes, kedvetlen lesz. 

Az élet folyamatosan történik velünk. Hol a terveinkkel összhangban, hol azok ellenére is.

És ezt sajnos sokszor nem tudod előre bekalkulálni akkor, amikor a legjobb énedet tervezgeted. Hiszen tervezéskor még a világ egyik legmotiváltabb embere vagy. Ami később sajnos változni fog és erre nem csak felkészülni kell, hanem el is kell tudni fogadni. Fújd ki magad, de közben ne felejtsd el a végcélt!

Ne felejtkezz meg az eredményekről, amiket elértél. Használd ezeket új start mezőként, ahonnan a regeneráció után tovább indulhatsz.

8 TIPP, hogy hogyan kezd el, csináld és csináld tovább:

Kísérteties egy év kihagyás után egy ilyen poszttal visszatérni a bloghoz, ugye?

Én most nem fogok nagy dolgokat ígérni magamnak. Nem fogok naptárakat nyomtatni és betervezni a conteteket és a posztokat. De csinálni fogom, mindennap a legjobb tudásom szerint.

Mert ha valami megénekelteti a szívedet, az egy idő után hiányozni fog ha nem csinálod. És a hiányérzet pedig egy biztos jel arra, hogy jó úton jársz.

Van valami, ami hiányzik Neked?

Ha ismersz valakit, akinek segítségre lenne szüksége ahhoz, hogy ne adja fel, oszd meg vele ezt a bejegyzést!

*THEHAPPINESSBLOG*