Gretchen Rubint több okból kifolyólag is nagyon kedvelem. Egyrészt remekül tudok azonosulni a saját munkakör definíciójával, az utcai boldoságkutatással. Miért ne lehetne kiszabadulni a laboratóriumokból és megfigyelni az utca emberét a saját közegében, egy kockás füzettel és egy szál ceruzával mikor a street food, a DIY, és a kézműves őrület időszakát éljük?

Másrészt pedig, Gretchenke - ahogy mi Anyukámmal hívjuk - tollából hallottam először, hogy felnőttként el kell fogadnod, hogy nem biztos, hogy Téged is az fog boldoggá tenni, szórakoztatni, mint ami másokat. KÖSZÖNÖM!

Köszönöm, hogy végre valaki feljogosított arra, hogy ne kelljen szeretnem futni csak azért, mert mások szeretnek, én a súlyzókat szeretem! Hogy ne kelljen szeretnem, ha al dente-re vannak főzve a zöldségek, mert én úgy szeretem, ha a párolt köret vaj puha. Imádom, amikor egy szimpla és tök egyszerű mondat hatással van a világnézetemre! Nekem ez egy ilyen volt.

Újabban elkezdtem az e-book vásároló, olvasó programomon ingyenes könyv mintákat olvasni - Bár nem úgy tűnik, hogy a témához kapcsolódik, pedig de!  Érdekes, hogy egy-egy szerző vagy kiadó mit talál fontosnak  étvágygerjesztőként kiemelni egy-egy műből. Ma is egy ilyen magyar előételt olvasgattam - szándékosan nem címszérűsítem a könyvet, mert hátha kedvet kapok hozzá, elolvasom és megváltozik róla a véleményem szégyellvén, hogy rosszat mondtam róla - Csak ma, éppen harminc harmadjára olvastam (pedig még csak délelőtt 11 óra volt), hogy "Ez nem a te utad! Mások akarják, hogy ezt kövesd." Szó szerint kiakadtam attól, hogy komolyan hiszünk benne, hogy mindenki szülője, a párja és/vagy a Jó Isten, írt egy útitervet, amit az egyénnek kötelezőerejűen követnie kell? Nem arról van szó, hogy könnyebb egy-egy kudarcra, elvétett életút elágazásra úgy gondolni, mint amit ránk erőltettek és azt mi valójában nem is akartuk? (A hiba áthárításának, annak a magunktól teljesen elfüggetlenítésének tipikus esete!)

A kosztümös amerikai filmek remekelnek abban, hogy kedves, törékeny, dúsgazdag család sarjaként született lányokra ráerőltessenek egy olyan férjet, akit Ő nem szeret, hogy lemenjen a kötelező egy órányi szenvedés, és végül a lány a komornyikkal romantikusan ellovagoljon a naplementébe. Az én környeztemben egyáltalán nem szignifikáns a száma azoknak a való életben megtörtént eseteknek, amikor valaki teljes vagy részleges életút kényszerítésen esett át...

Az idézett könyv előzetesében olyan további hajmeresztő gondolatokat olvastam, miszerint "senkit sem érdekel, hogy Te ebben a rád kényszerített életben hogyan érzed magad", vagy, hogy "valójában attól szenvedsz, hogy el vagy választva attól a csodás, mesebeli élettől, amit te magad élni szeretnél...." Úristen... Nekem ez - bocsánat, de ki kell mondanom - parasztvakítás! A szerző azt írta amit a olvasó hallani szeretett volna. Ilyen ez a popszakma!

Lehet, hogy túl szerencsés vagyok, mert soha semmit nem kényszerített rám az élet. Én választottam a középiskolámat, a főiskolámat, a munkahelyemet, a Páromat, a lakásomat. Mindig ott voltak a szüleim, a családom, hogy segítsenek mérlegelni, hogy támogassanak, de a döntéseket én hoztam meg. Ha elszúrtam, megtanultam elismerni és kimondani, hogy ez nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna.

Abszolút el tudom képzelni, hogy ha szigorúan értelmezném az utcai boldogságkutatást és száz emberhez oda mennék a belvárosban, és megkérdezném, hogy "Volt az életében olyan meghatározó esemény amire rákényszerítették és ami miatt most nem tart ott az élete, ahol tartania kéne, és e miatt boldogtalanság gyötri?" akkor lenne olyan válaszadó, aki erre élő példaként szolgálna. De abban is biztos vagyok, hogy a többség nem ez lenne!

Végzett, de ritkán praktizáló andragógusként tudom, hogy mit jelent a társadalom, a család, a mikro-környezet hatása, hogy mennyi minden múlik ezeken. Ez azonban nem kényszerítő erő, hanem körülmény, így ez véleményem szerint nem egyenlő az író által értett kényszerítésen.

Mondjuk ki, hogy életünk jelentős számú frusztrációja abból adódik, hogy valamit nem csináltunk meg, vagy azt nem elég jól csináltuk meg. Nem pedig abból, hogy azt valaki ránk kényszerítette, mi pedig nem éreztük magunkat otthonosan benne.

Mikor ma együtt ebédeltem egy rég nem látott barátnőmmel, aki a sajnálatos lelki nehézségeiről mesélt, egészen biztossá vált, hogy el kell gondolkodnom a témán. Épp válságban lévő párkapcsolatáról mesélt, - többek között a sok és a párjától eltérő időbeosztásban ledolgozott munka miatt - mikor megjegyezte, hogy "Az a bár, az Ő álma volt. - a fiúé -  Mi lesz az enyémekkel, mi lesz azzal, amit én akarok?" Abban a pillanatban tudatosodott bennem, hogy túl Csernus dokisra vettem a figurát és igazságtalanul szigorú voltam a beleolvasott könyv szerzőjével, hiszen van az úgy, hogy valamit úgy "kényszerítenek ránk", hogy  valójában arra önként jelentkeztünk. Talán támogatni akartuk a családunkat, a szerettünket, elhittük, hogy ez mindannyiunk javát szolgája majd. Ami talán így is van, csak ha bennünk elalszik a  belső tűz, akkor nem fogjuk tudni tartni a lépést azzal, akinek a motivációjával azonosulni próbáltunk. Bármennyire is szeretnénk, egy idő után lemerülnek az akkumulátoraink és azok nem tudnak maguktól visszatöltődni.

Itt kapcsolódik vissza a bejegyzésemhez Gretchen Rubin és a "tudd, hogy mi az ami TÉGED boldoggá tesz és szórakoztat" felszólítása. Ez mindennek az alapja, ez a null kilométer!

Azt hisszük, hogy a mai világban már kevésbé erőlteti ránk a média a világnézetét. Hiszen a social media arról szól, hogy TE választod ki, hogy kit követsz, és TE adsz követési jogot magadra. Megválogathatod, hogy milyen legyen a rajongótáborod, nem csak azt, hogy ki iránt rajongsz. Olyan ez, mint amikor a ruhamárkák csak M-es méretig hoznak ki ruhákat, hogy így szűrjék meg a vásárlóközönségüket, hiszen a ruhájuk nem lehet mindenkié, a vásárló reklámozza a ruhát, a márka ideológiáját. 

Szerintem ez nem így van. Ugyanúgy a társadalomra nehezednek bizonyos "must have" (valamik, amiket muszáj birtokolnod és átélned) tárgyak és életérések, csak ezt most már az egyéni véleményeket meghatározó és befolyásoló bloggerek, vloggerek, celebek is "észrevétlenül" ránk szivárogtatják a szűrők mögül.

A való életben trendi a "no filter" vagyis az effektnélküliség.

Mielőtt okolni kezdesz másokat azért, mert nem tartasz ott ahol tartani szeretnél vagy, mert boldogtalannak érzed magad, gondolkodj el rajta:

- Valóban azon az úton indultál el, ami oda vezet, ahova menni szeretnél?

- Valóban más akarta ezt vagy egyszerűen annyi történt, hogy egy rossz döntést hoztál?

- Tanultál magadról valamit? Közelebb kerültél ahhoz, amit csinálni szeretnél, ami szórakoztat, ami Te vagy? Mert ez esetben megérte eltévedned!

Minden elvétett elágazásból próbáljunk meg egy újabb bejegyzést írni a "nem szeretem őket" listánkra. Ha tudjuk, hogy mit nem szeretnénk, akkor már egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz amit szeretnénk!

Ami szerintem manapság trendi, de tipikusan nem való mindenkinek: vezetőnek lenni, otthonról dolgozni, futni, edzőterembe járni, fesztiválozni, daily outfit selfiet készíteni, szarkasztikusnak lenni, utazni, kilépni a komfortzónából, "egyedinek" lenni, tanácsadás... a listát ígérem bővíteni fogom (utolsó update: 2016.08.16)!