Bevezetés
Hétfőn (nem szenvedve semmilyen „Mondayitistől”*) hagytam magamnak időt arra, hogy sorba rendezzem a gondolataimat, letöltsek olyan applikációkat, amivel tökéletesen meg tudom tervezni az időbeosztásomat, a to-do-listemet, sőt még egy olyan napló app-al is gazdagabb lettem, ahol emoticonokkal tudom „értékelni” a napjaimat. Minden adott volt ahhoz, hogy boldogságnaplózásba fogjak. Nem lesz egy Csíkszentmihályi-féle ESM**, de biztosan többet megtudok majd magamról és arról, hogy hogyan hatnak rám a különböző külső erők és tényezők.
Tárgyalás
A keddem ennek megfelelően rém strukturáltan indult. Különböző figyelmeztető ablakok és csilingelések emlékeztettek arra, hogy mit kéne éppen csinálnom. Igyekeztem arra is figyelni, hogy ezek a cselekvések milyen érzelmeket váltanak ki belőlem.
Bár el akartam lógni a reggeli postára menést, de mégsem tettem, így cserébe (éljen a KARMA!) kevesen voltak a hivatalban. Kilépve onnan, megpillantottam azt a kéregető bácsit, akinek a múltkor akartam aprót adni, de mire kiértem már nem volt a posta előtt, hát most oda adtam a múltkorra szánt aprót. Ettől máris jó kedvvel indítottam a napot.
Az irodában sorba pipáltam ki a to-do-listem tételeit, fogytak a feladatok, én pedig benne voltam a sodrásban. (Így nevezem azt az állapotot, ami nem FLOW, de azért az ösztönös egymásutániságból adódóan mégis csak egy áramlatszerű eseménysorozat, a FLOW-t meghatározó átszellemülés nélkül.)
Elérkezett a délután, mikor is találkoztam a Keresztlányommal és az Anyukájával. Kávéztunk, játszótereztünk (Kerilány 9 éves lesz.). Ez után jött a mélyrepülés. Egész nap magammal cipeltem az edzőtáskámat (2 hónap kihagyás után, hétfőn ismét voltam futni, és tettem magamnak egy fogadalmat, hogy heti háromszor TÉNYLEG újra lejárok edzeni.), és mégsem mentem le a terembe. Bevallom kiszívott a nap és a délután, új cipő volt rajtam, amitől egy kicsit fájt a lábam, így „minden adott volt” ahhoz, hogy ellógjam a dolgot. Ettől persze rosszul éreztem magam, hiszen:
- fogadalmat tettem magamnak, amit nem tartottam be,
- nem tartottam be a fogadalmam a MÁSODIK napon,
- megint azt éreztem, hogy csak tervezgetek - tervezgetek, és nem valósítok meg „soha, semmit” (Éljen a drámaiság!)
Erre ma a következő idézet jött szembe velem: „Amíg nem adod fel, addig legyőzhetetlen vagy.” (Andrew Matthew)
Egy kicsit bullshit, de bevallom megsimogatta a lelkemet. (Legyen ez a halogató és kifogást kereső emberek himnuszának első sora!) Talán csak egy kis újratervezés kell a hétre, és attól még meg lesz a heti három edzés...nem baj, ha a tegnapi kimaradt...cserébe csütörtökön és pénteken muszáj leszek menni!
Megfogalmaztam magamnak az első számú fejlesztendő területemet: MEGVALÓSÍTÁS!
Vannak kezdő és befejező emberek. Én mindig is kezdeni szerettem, pl. új füzetet, sampont. Ez meg is látszik a megvalósítási hányadosomon. (Megvalósítási hányados = to-do-list tételek/ megvalósított tételek) -- Bár nem a spanyolviasz, de én álmodtam meg, ezzel fogom mérni, hogy mennyire voltam hatékony egy adott napon.
Ha jobban belegondolok, mindig is nagyon jó voltam abban, hogy könyveket vegyek. Hogy jegyzeteket írjak, hogy küldjek magamnak egy regiment e-mailt arról, hogy milyen témában szeretnék ide bejegyzést írni (17 olvasatlannál tartok eddig), hogy tanárt keressek magamnak, hogy jelentkezzek ilyen-olyan tanfolyamra… Aztán a kezdeti lelkesedés még kitartott, ez idő tájt még gyöngybetűkkel jegyzeteltem az új füzetbe, felkészültem mindenre, ott voltam mindenhol. Aztán egyszer csak nyílt egy nagyszájú űr, ami elnyelte az összes jegyzetlapot, füzetet, házi feladatot, szótanuló kártyát, és ezzel együtt észrevétlenül a lelkesedésemet is.
Na ezen fogok most változtatni, még pedig a fent említett megvalósítási hányados számontartásával. Minden reggel (főként hétfőtől-péntekig) összeírom a megvalósítandó tételeimet (amik persze folyamatosan változnak, általában nőnek) majd a nap végén, a kihúzott tételek függvényében megállapítom a hányadost.
Ez egyébként a munkámban rendkívül egyszerű, hiszen kapok egy kérdést, megválaszolom. Kapok egy kérést megvalósítom. Vannak feladatok, amik órák, de vannak amik csak napok alatt vannak meg, de aránylag hamar elkészülnek. Gondom igazán (úgy sejtem, hogy másoknak is) a hosszú távú megvalósítással van. Mégis ezzel a módszerrel próbálkozom. Abban bízom, hogy a mikro-sikerek megmutatják majd, hogy makro-szinten is ugyanez a tematika. Menni kell és csinálni kell. Ennyi az egész!
Befejezés
Menni kell és csinálni kell. Ennyi az egész! -- Na, ja...
* Mondayitis: "Is a feeling of weariness, sadness, apathy and general distress that many individuals feel when starting the Monday morning work week." -- Urban Dictionary
** ESM: Önbevallásos naplóírás, egy naponta 8-szor jelző jelzőkészülék figyelmeztetésére. (Csíkszentmihályi Mihály, FLOW)
