Tegnap egy nagyon jó filmet láttunk! Nem véletlenül kapott 8,7-es pontszámot a Port.hu-n.

(http://www.port.hu/whiplash/pls/w/films.film_page?i_film_id=153637)

Bevallom nálunk inkább a pontszám hozta meg a megnézési kedvet, mintsem a leírás, de egy nagyon jó film élménnyel gazdagodtunk az este végére.

Volt egy jelenet, ami azok számára is érdekes lehet akik nem látták és nem is tervezik megnézni a filmet:

Terence Fletcher a Shaffer Konzervatórium tanára az iskola zenekarába toboroz a maga "furcsán-motiváló" módján tagokat. Az egyik próba alkalmával a zseniális (ám rendkívül egyedien szélsőséges) Fletcher kihallja, hogy valaki a zenekarból hamisan játszik. Fletcher lehetőséget ad az önbevallásra a "hamisnak", ám ez a jelentkezés elmarad. Már itt egy nagyon jó gondolattal fokozza a feszültséget: "Az is baj, hogy ha valaki tudja magáról, hogy hamisan játszik, és szándékosan szabotálni akarja a zenekart azzal, hogy ezt nem vállalja fel. De az még rosszabb, hogy ha az illető nem is tudja magáról, hogy hamis." Ezt követően, percek alatt eljutunk oda, hogy a 4 tagú (valamelyik) fúvós szekcióban van az "elkövető".  Fletcher kipécézi magának a "Dagi" fiút, akit aztán azzal vádol, hogy azért játszik hamisan, mert éppen a Happy Meal menün jár az esze. A srácot már sírásig "motiválja", majd elbocsájtja a zenekarból, a fiú zokogva megy ki a teremből. Ahelyett, hogy visszatérne a próba a medrébe, ahogy arra számítanánk, Fletcher ismét felszólít egy tanulót: "Fiam, te voltál a hamis, nem a Dagi! De mivel Ő nem tudta magáról, hogy nem Ő a hamis, ez is éppen elég nagy baj volt. Te is ki vagy rúgva!" És a próba ott folytatódik, mintha mi se történt volna.

Két fontos dolgot is remekül fog meg ez a jelenet:

1, Baj, hogy ha nem ismerjük fel a hibáinkat. Vagyis hamisak vagyunk, csak nem tudunk róla.

2, De még nagyobb baj, hogy ha hagyjuk, hogy mások véleménye, nézete miatt olyan dologban tartsuk magunkat hibásnak/gyengének, amiben pedig nem is vagyunk azok. Vagyis ha tisztán játszunk, de elhisszük magunkról (mások kritikájára hallgatva), hogy hamisak vagyunk.

Egyaránt fontos mind a magánéletben, mind pedig a karrier életutunkban, hogy ismerjük a fejlesztendő területeinket (és fejlesszük azokat!), illetve, hogy ismerjük az erősségeinket és bízzunk is bennük. A kritika fontos és szükséges eleme a karakterfejlődésünknek, azonban ezt sem szabad minden szűrő nélkül elfogadnunk másoktól. Mindig legyünk figyelemmel arra, hogy kitől kapjuk a kritikát, vagy éppen a (kért vagy kéretlen) tanácsot. (Bár a fenti jelenet ezt nem támasztja alá, hiszen azt gondolnánk, hogy egy konzervatórium tanárának hihetünk, hogy ha épp a zenei hamisságunk a kérdés...) Hallgassunk meg másokat, de ne hallgassunk feltétel nélkül másokra!

Szép hétfőt kívánok!