Különbség az önbizalom és "önbizalom" között

Én szeretem az Instragramot, ezért vagyok csak ezen a felületen aktívan jelen. A Facebookon igazából már lassan egy éve nem jártam, mert elég lett azokból az ismerősökből, akik mindig meg akarták mondani a tutit és azokból, akik azt hitték, hogy csak náluk esik az eső, és akkor a közügyekről, és a politikáról való kényszeresen véleményt alkotókról már ne is beszéljünk, de gondolom ez Nektek is ismerős. Az Instat tényleg lehet pörgetni, tök jó, hogy a legtöbb esetben nem is tartozik hosszú szövegezés egy-egy bejegyzéshez, mert elég beszédes önmagában a kép is. A regisztrációmat követő első pár hétben még nagyon naivan álltam a tartalmakhoz és mivel csak nézelődtem, de nem posztoltam, ezért fogalmam sem volt a szűrők és a különböző szépítő (inkább torzító) eszközökben rejlő lehetőségéről. 

Komolyan, döbbentem tapasztaltam, hogy emberek szépítő funkciókat tesznek "magukra" azért, mert aznap pattanásosak, gyűröttek és nehogy már így tegyenek ki magukról képet. Korábban én igazából megelégedtem azzal is, hogy ha "rossz haj napom" volt, akkor nem csináltam magamról fotót és nem posztoltam ki sehova. De ez biztos csak az én nemtörődömségem, hiszen ki ne akarna magáról mindennap legalább egy fotót készíteni?

Több napomba telt feldolgozni, mikor egy kedves barátnőm, megszűrőzte az egyik képemet, amin magamnak dokumentáltam az edzőtermi edzésekkel elért fejlődésemet, hogy így mutasson rá az én "Instagram naivitásomra". Az általa készített megszűrt kép és az általam készített alap között hónapokban mérhető különbség volt. Mutogattam az embereknek az összemontázsolt képet, hogy "Nézd _ilyen_ ereje van a szűrőknek" és e közben esküszöm, hogy valahol mélyen magamban éreztem a fake önbizalmat, hogy "Bizony az alsó képen is én vagyok ám!!! Ugye milyen remekül nézek ki?"

Pedig az igazából nem is én voltam.

Aztán én is elkezdtem követni embereket, nem csak szervezeteket meg motivációs felületeket és csak ámultam-bámultam, hogy mindenki milyen jól osztja be az idejét, hogy jut ideje tányérokat díszíteni (#mutimiteszel sőt ebből már olyan is van, hogy #mutimiteszelfitt), meg mindenkinek milyen szép rend van az asztalán (#officelife)... És aztán olyan is előfordult, hogy a való életben belebotlottam olyan emberekbe, akiket korábban csak az Instagramon láttam és akkor realizáltam igazán a különbséget "a felhasználó" és az ember között, és sajnos ezt most nem pozitívan értem.

Hogy megvédjem a másik oldalt, elhiszem, hogy nehéz fedhetetlenül hitelesnek maradni egy olyan világban, ahol az elveidtől való kilengést minimális szinten sem tolerálják. Sokan csak alkalmat keresnek arra, hogy "tetten érjenek" és ezzel magukat érezzék feljogosítva arra, hogy a töredékét nem teszik meg annak, amint Te.

Azonban követőként, nem szabad elfelejtenünk, hogy minden social media felület tökéletesen manipulálható és torzítható az által, hogy tudatosan csak olyan tartalmakat töltünk fel rá, amik úgy érezzük, hogy a legjobb benyomást alakítják ki rólunk.

Kevesen posztolnak arról képet, hogy "ma ellógtam az edzést" vagy arról, hogy "ma száraz samponnal fújtam be a hajam, mert lusta voltam megmosni". Ellenben rohadásig van az Insta olyan képekkel ahol emberek fürdenek a soha ki nem merülő motiváció medencéjükben, teszik ezt persze mindig tökéletes outfittel.

Álszent módon elkezdhetnék aggódni a mai tizenéves generációért, hogy ők ezen fognak felnőni! Mi lesz a Keresztlányaimmal, akik ezt látják maguk előtt mintaként, hogy soha nem lehetsz fáradt, gyűrödt. Soha nem hibázhatsz, mindig légy szexi és száz százalékos. És ha véletlenül éppen elégedett lennél magaddal, azzal ami körülvesz, akkor is inkább tegyél rá egy kis szűrőt, biztos ami biztos, mert abból még soha senkinek nem volt baja, hogy feltuningolta az életkörülményeit. De igazából engem (is) idegesít ez a dolog, de vajon miért?

Persze, egyből rávághatnánk, hogy minek nézem, hogy ha ilyen romboló hatással van rám a használata és ez tök jogos is lenne :) De úgy tűnik, hogy túl nagy az igényem az "onlineságra" és néha jól esik itt lenullázni az agyam.

Olyasmi ez mint a dohányzás. Tudod, hogy egészségtelen, de mit tudnál tenni, ha ennyire szeretsz dohányozni? Mert, hogy a social media használata is egy fokú függőség, az nem kétség.

A valódi gond azzal van, hogy ezzel irreális, sok esetben egyáltalán nem is létező személyeket engedek be az "összehasonlítási zónámba" és én, a valós, létező, hibázó és abszolút nem tökéletes hús-vér ember elkezdem magam accountokhoz mérni, amiben gondolhatjátok, hogy csúfosan alulmaradok és ez bizony hosszú távon nincs jó hatással a mentálhigiénémre.

Kezdem úgy érezni, hogy ezzel teljesen egyedül vagyok, mert ahogy megnézek egy-egy komment listát, mindenki olyan jó indulatú, mindenhol csak csupa kedves dicséret és elismerő szó, sehol egy olyan követő, aki nem ért egyet azzal, hogy pl. komplett sminkben járjunk le edzeni... Csak én vagyok. Már épp kezdem magam egy utolsó, alávaló dögnek érezni, és arra gondolok, hogy biztos a saját sikertelenségemet vetítem ki erre az ártatlan felhasználóra, amikor... Álljunk csak meg! Én eddig nem is éreztem magam sikertelennek! Én eddig igazából tökre meg voltam elégedve az életemmel! Persze vannak benne változtatást igénylő tételek, de összességében én akkor is elégedett vagyok. Akkor mégis mi a fene történik velem? 

És abban a szent pillanatban, ahogy felteszem magamnak a kérdést, hogy mi történik velem, hogy élhetek ilyen rosszindulatúan ebben a csodálatos és békés világban, megjelenik egy aprócska kis reménysugár arra, hogy nem fogom tök egyedül végezni a pokolban. Valakitől érkezik egy komment. Valakitől, aki szintén úgy érzi, hogy az edzőteremben lassan több sminkelt arc lesz, mint egy szalagavatón. És mire szólnék a barátnőmnek, hogy nézd meg _fitt_pufirizs123_ kommentjét, abban a pillanatban az a hozzászólás már száműzetésbe is került. Átkerült abba a szürkezónába, ahol azok a kommentek élnek, amik hamarabb törölve lettek, mint ahogy bárki is elolvashatta volna őket. Hiba a Mátrixban, hogy én most ezt pont láttam.

Ekkor kezdem megérteni, hogy az Instagram profilok alatt nem csak szerető kommentelők adnak ingyen öléleseket, csak a többieket egyszerűen kitoloncolják.

És ekkor jövök rá, hogy milyen egyszerűen fel lehet pumpálni az önbizalmunkat azzal, hogy csak olyan képeket teszünk fel magunkról, ahol irigylésreméltóak vagyunk és ezek alatt a képek alatt csak az elismerő kommenteket hagyjuk fenn. De erre igazából mi szükség van? Egyáltalán nevezhetjük ezt a fajta érzelmet, amit egy-egy trendi Instagram account vált ki a regisztrálójából, önbizalomnak?

Innen folytatom...

Addig is ha az Insta képek mögé szeretnél nézni, akkor ajánlom az alábbi boredpanda.com cikket és képeket.