Ma arra jöttem rá, hogy merőben más érzés úgy olvasni, hogy ha utána olvasol annak amiről olvasol.

Éppen a Sztárkávéház című könyvet falom, és be kell valljam, hogy teljesen oda vagyok érte! Egyébként nem tudom, hogy mi az oka annak, hogy a könyv konkrétan beszerezhetetlen, de az. Hónapokat vártam arra, hogy meglegyen, miközben a Bookline néha elhúzta az orrom előtt a mézesmadzagot, potom 9.000 Ft-ért... De megérte a várakozást! Imádni való a hangulata. A mondanivalója őszinte és azonnal hasznosítható. Sose voltam egy Starbucks rajongó, de most úgy érzem, hogy megszerettem az üzenetét.

Howard Schultz a Starbucks CEO-ja írta a könyvet, amelyben amolyan esettanulmányként mutatja be, hogy hogyan is látták meg a lehetőséget a kávéban akkor amikor nem létezett jó kávé, úgy, hogy közben egy kicsit a saját élet és karrier útjába is betekintést enged. (CEO jelölteknek egyenesen kötelező!) Épp annál a résznél tartottam mikor Sherivel, a Feleségével Seatllebe költöznek, mikor bevillant, hogy semmit nem tudok Seattleről. A minap azt az idézetet írtam fel az "idézet füzetembe", hogy egy művész a részletektől lesz művész. Hogy meglátja őket, hogy le tudja írni őket, át tudja adni egy érzés, egy kép, egy történés apróságnak tűnő jellemzőit is. Így egyből a Google képkeresőjében találtam magam, ahol Seattle és a Capitol Hill utcáit róttam, hogy átéljem azt az érzést amit Mr és Mrs Schultz érzett az odaköltözésükkor. Megnéztem a Pike Place Market-et ahol Howard kitanult mindent amit a kávéról érdemes, és még az ott lévő Starbucks kirakatát is megcsodáltam.

Ekkor jöttem rá, hogy milyen addiktív élmény úgy olvasni, hogy bár csak közvetett, de mégis saját benyomással rendelkezem arról amiről a szerző ír. A betűk teljesen más képeket vetítettek elém, mint korábban. Kicsit mintha Howard háta mögött álltam volna az első kis Starbucks üzletben, ahonnan még csak haza lehetett vinni a kávét, de ott meginni még nem.

Lehet, hogy lesz aki megdobál ezért, de úgy döntöttem, hogy a könyv olvasása alatt muszáj leszek beülni egy Starbucksba és ott olvasni, hogy teljesen át tudjam élni azt az érzés, amiről olvasok. Mentségemre legyen, hogy laptopot nem viszek magammal és vastag, fekete keretes szemüvegem sincs. Pedig elég rosszul látok távolra....

Életem legjobb cappucinoját Milánóban ittam, egy kis kávézóban a hotelünkkel szemben, aminek a szobáiban még lehetett dohányozni (árulkodtak a dohányszagtól bűzlő falak) és gombbal lehetett le és felhúzni a redőnyt, imádtuk! A felgőzölt tejhab olyan édessé tette a kávét, mintha már ízesítettük volna, elképesztően krémes volt, azonnal beleszerettünk. Itthon aztán még egy helyen ittam hasonlót a La Nube-ban, amiért tiszta szívből rajongunk, mert imádjuk Spanyolországot és a Spanyol konyhát és ez az! Autentikus Spanyol!

Szóval visszateleportálva Spanyolországból Milánóba... Mint utóbb kiderült, az általunk is ismert Starbucks megszületéséhez Milánó, Milánó isteni kávéja, és kávéházai vagyis inkább kávézócskái kellettek és adták az ihletet. Ezt a részletet viszont oly' annyira jól ismerem, hogy a mai napig a számban érzem az ízét!

Un cappuccino per favore!